Ez a poszt eredetileg Zakynthosról szólt volna, az utazós rovatban, mármint szólt is.. amíg megvolt... Egy hétig morfondíroztam rajta, mindig az iPad jegyzetben írom meg a posztokat. Megvannak a kulcsszavak, mondatok, aztán keretbe kerül. Másnap friss szemmel újra olvasva szoktam a formai, helyesírási, vessző hibákat javítani. Eddig a pontig most nem sikerült eljutni. (A poszttal egyébként a magam mércéjével még elégedett is voltam. Úgy éreztem jól sikerült, vicces, hasznos infókkal, gyönyörű képekkel, személyeskedéssel tűzdelt lelkes, néhol ironikus úti beszámoló.) De már lényegtelen, mert az iPadből egyik percről egy szempillantás alatt a másikra eltűnt minden jegyzetem 2018-ról.

Fotó: Pinterest

Felismerés fázisai

NEM, NEM, NEM!

Először nem hittem a szememnek! Nyomkodtam a gépet, mint az őrült, kerestem a dolgokat,mindhiába! Azután egyfajta a zsibbadást kezdtem érezni a tarkómban amikor -mint a villám kezdtek cikázni a fejemben a gondolatok,-pár perc alatt végig pörgettem mit és mennyi(!) mindent írtam bele ebben az évben. Posztok, ötletek, inspirációs képek, ügyfelek jellemzői, megbeszélések, egyszóval minden. Én annyira kétségbeestem, hogy elsírtam magam. Ráadásul, a helyzetet tetézte, hogy nem is az én kezemben volt a gép amikor megtörtént a baj, ami pluszban fokozta a hirtelen rám törő pánikot. Remegő szájjal, a koloratúr szoprán felé közeledve kérdeztem: mit csináltál??? Idegösszeroppantam!

Felcsillan a remény…. földiekkel játszó égi tünemény...

Majd miután nem adtam fel még, és nyomkodtam tovább, balra húzva megtaláltam a Zakynthos jegyzet első két sorát, de rákattintani már nem tudtam, mert csak a megmaradt 2017- es dolgok jelentek meg. De egy kicsit felcsillant a remény.(!)... ami kitartott, nem igaz, inkább pislákolt egy pár órán keresztül... teljesen indokolatlanul amúgy, mert az egyik bevásárlóközpontban levő összes "I" üzlet egyöntetűen azt javasolta tegyek le erről a projektről ez kész, elszállt, ennyi. De mégis, amikor valaki napközben telefonált, és elpicsogtam mi bajom, mindig nyugtattak: " ez nem olyan egyszerűen tűnik csak el, adok egy telefonszámot, vidd el ide , mert eddig mindent megcsináltak, menj rá a Google drive-ra, ott lesz... “ és a többi... szóval kicsit ébren volt tartva a remény... A sikító frász, a tehetetlen düh, a kétségbeesett sírás és az őrült megoldás keresés kergették egymást bennem egész nap. Jó sok szélsőséges érzés egy napra. Úgy éreztem képtelen lennék még egyszer pl. ezt a posztot ugyanúgy megírni, minimum erőltetett lenne, de inkább egyszerűen pocsék. Mert már megvolt, kijött ahogy kell, úgy nagyjából, ahogy nem is gondoltam, aztán ennyi, kész. Már mást, ujjat szeretnék csinálni, nem foglalkozni még egyszer ugyanazzal, amit már megcsináltam.

Feladás

Mikor már tényleg beszéltem mindenkivel, aki kicsit is kompetensnek tűnt a témában, a végső döfést az öcsém adta meg este 8- kor, vagyis lehet, hogy inkább akkorra fáradtam el a reménykedésben, idegfeszültségben, tört össze az ellenállásom. Feladtam... Sztoikus nyugalom, a tehetetlenség érzése lett rajtam úrrá, illetve az agyamban átvette az erőlködés helyét, a nincs mit tenni, ez van, -mondhatnám azt is - megkönnyebbülése. És elkezdtem írni ezt a posztot… mert bár velem még soha nem történt ilyen, de persze, hogy hallottam már hasonló sztorikat, nyilván átérezni nem tudtam.

Miért is írtam meg ezt a cikket?

Tiszta fejjel már ijesztőnek érzem, mennyire ki vagyunk szolgáltatva érzelmileg, hangulatilag ezeknek a kütyüknek, pláne még, ha a munkaeszközünk is. Az egész életünk egy számítógépen… megéri ez? Akár egy napot is tönkretenni emiatt? Ingerültnek lenni, másikat okolni, küzdeni a semmiért? Mind-mind elképesztően negatív energiák, amik egész egyszerűen nem érik meg!!! Persze mondhatjátok biztonsági mentés, és elkerülhető a para. Volt. Hiszen megmaradt a dolgok egy része, de végül is nem ez már a lényeg. Apró dolgok ezek, az igazán fontosakhoz képest. És most olyan fontosakról beszélek, amik nem a számítógépen vannak.

A zakynthosi bejegyzés persze el fog készülni, (amint újra képes leszek felidézni az emlékeimet, mert szép lassan az agyamat borító köd feloszlik) és másra is tudok megint koncentrálni az aktuális “nyomoromon” kívül. Az elveszett dolgaimat szép lassan újra össze fogom szedegetni, ami persze nem lesz egy gyors menet, de élek, semmi bajom, süt a nap, nyár van, és pár hét múlva már ennek az igazán rettenetes napnak már csak az emléke lesz meg. Azon is nevetgélni fogok.

Menekülés a függéstől, szabadítsd fel magad!

A függés ijesztő mértéke, és a szervezetre, az idegekre gyakorolt hatása megrémít. Ez csak egy gép, de ugyanaz a helyzet, a lelki folyamat, mint a cigarettával, szerencsejátékkal, társfügéssel… egyik sem vezet jóra, magunkat éppúgy, ahogy a környezetünket pusztítjuk. Mi, akik intelligens embereknek tartjuk magunkat.

Számtalan felesleges dolgon stresszelünk nap, mint nap, öljük az agysejtjeinket, hergeljük magunkat. Józan ésszel felfogva, semmi értelme, tehát elő azzal a józan ésszel!!! A bejegyzés ezt hivatott megvilágítani. Nem könnyű ilyen  állapotban de próbáljuk a dolgokat a helyükön kezelni, ilyenek előfordulhatnak. Pont.Ha őrjöngsz jobb lesz, meglesz a megoldás? Hát nem. Na ugye! Akkor ne tedd! És mert hiszem, hogy az élet, és a különböző szituációk adják a jeleket, magam részéről innentől beiktatok heti egy nap kütyü mentes Én-időt!