És egyszer csak...eltelt 17 év, avagy a Szex és New York stílus evolúciója

A divatért megszállottan rajongók ikonikus filmje a Szex és New York visszatért, amit természetesen óriási várakozás előzött meg. Ebben a posztban kizárólag a divat oldaláról szeretném megközelíteni a filmet, és azon belül is részletesebben megtárgyalni a filmben felbukkanó outfiteket.

Kíváncsian vártam, hiszen több mint 17 év telt el a sorozat vége óta, és 11 éve láttuk a mozifilm második részét (ott kicsit az volt az érzésem, hogy a film kizárólag a ruhákról szólt).

A világ óriásit változott, és persze a szereplők sem fiatalodtak. A szuper tehetséges stylistnak, Patricia Fieldnek fel volt adva a lecke.

“Nem maradhatunk örökké ugyanazok”-hangzik el a vezérmondat az első jelenetben Miranda szájából.

Már ezen ponton, abszolút egyértelművé válik, hogy hiába telt el az a sok sok év, a ( megmaradt) szereplők stílusa mit sem változott. Mindhárom karakter hozza a tőle elvárható, önazonos, egyéniségének megfelelő stílust.

 img_0445.JPG

1. Charlotte

Charlotte bájos naivitását, és kora ellenére még mindig kislányos habitusát, egyértelműen deklarálja, a pink puffos ujjú blúz, a magas derekú, ám, enyhén húzott fehér szoknyával, és vékony, kis övvel, ami az egész megjelenését szofisztikálttá, olyan Charlotteossá teszi.

És bár a képernyők, monitorok sokszor megtévesztőek lehetnek, de talán még a színtípusának is megfelelnek a választott árnyalatok. A szabásvonal is változatlan, a színésznő alul erősebb, ezt az “A”vonalak kellemesen rejtik el.

 thumbnail_img_0442.jpg

2. Miranda

Mirandán legelőször is az ősz frizurája tűnik fel az embernek, ami számomra például egyáltalán nem volt zavaró. Sőt, a dramaturgia el is várja, hiszen a készítők nem titkolt célja volt egyértelműsíteni a nézőkben, hogy ez már nem az a Szex és New York, amit megszokhattunk, hisz semmi sem a régi, és a stylistnak sem volt célja konzerválni, ismételni, a szereplők megjelenését. Az ügyvédnő által viselt hosszanti csíkos v-kivágású ruha, a sokszínűsége ellenére mégis visszafogott hatású, amit a derekán viselt erősebb tégla színű öv tör meg, vagy dob fel, ahogy tetszik.

 thumbnail_img_0448.jpg

3. Carrie

Carrie outfitje hozza a tőle megszokott, stílusos eklektikát. A dió színű kalap, a már már elmaradhatatlan piros tollal megadja az öltözék alaphangját, bár kétségtelenül maga a szett, a színeknek köszönhetően visszafogottabb. Az egyszínű, pezsgő színű overált, a rajta viselt, fekete alapon, a ruha színével harmonizáló minták teszik Carriessé. S bár az ő karakterének öltöztetése hozta el számunkra a megvilágosodást: nincs olyan, hogy túl sok, most azt is világosan láthatjuk, hogy mégis minden korosztálynak megvan a maximuma. A hangsúlyos kiegészítők megmaradtak, sőt még két kistáskával sem érezhető az erőlködés, hiszen, ez a karakterétől elvárható kötelező minimum. Sokszor, sok helyen hallhattuk, olvashattuk már, hogy bizonyos kor felett jobb, ha a hosszú loboncot rövidebbet cseréljük, itt azonban látjuk, hogy ha ápolt, és belőtt az a frizura, korántsem biztos, hogy koridegen lesz.

 thumbnail_img_0444.jpg

Összességében elmondható, hogy tényleg minden szereplő hozza a saját stílusát, Miranda marad a decens szabásvonalakat viselő ügyvédnő, Carrie a bohém, szabadúszó életmódjának megfelelő extravagáns ötvenes, és Charlotte is abszolút megfelel a felső Upper East Side-i karakternek. Azt, hogy ezt így sikerült adaptálni, nyilván megkönnyíti a tény, hogy mindhárom nő jól tartja magát, alkatuk az évek alatt mit sem változott, nem lettek nevetségesek rajtuk a megszokott szabásvonalak.

A trendek változása azonban felfedezhető az outfitjükben, Carrie oversized zakói például a friss irányzatokat mutatják be. Az ezüst kesztyű persze biztonsági okokból helyettesíti a gumikesztyűt a COVID idején, és az óriási rózsa kitűző pedig egyenesen kötelező Carrie Bradshaw szettjében.

 thumbnail_img_0443.jpg

Stílustanácsadó szemmel, nekem azt sugallja a film és a megjelenés, hogy igenis lehet méltósággal öregedni, a saját, ránk jellemző stílus jegyeket megtartva, anélkül, hogy 20 éveseknek akarnánk látszani, művi, erőltetett antik Barbie hatást elérni. Ehhez persze szükséges a maximális odafigyelés magunkra, kerülni a túlzásokat, az indokolatlan arcplasztikát, túltöltéseket, nem behódolni, és vakon követni a legújabb trendeket, de szeretni a divatot, és tudni a divatirányzatokból kiválasztani a ránk jellemző darabokat. Hiszen, ha van ténylegesen kialakult, önazonos stílusunk, az nem változik meg drasztikusan, maximum csak szofisztikáltabbá válik az idő múlásával.

Mindenki megteheti, hogy odafigyel a stílusára, ha pedig egyedül nem megy, még mindig nem késő stílustanácsadó segítségét kérni.

Patri

 

Ha tetszett a poszt kövess itt, vagy a Facebookon, naponta megújuló outfit inspirációkért pedig látogasd meg Instagram oldalam.

süti beállítások módosítása